Jelentkezés a 2019 januári záróvizsgákra

Kedves Hallgató!

Tájékoztatjuk, hogy a január 16-18. között tartandó záróvizsgára jelentkezni 2018. november 19-én (hétfő) reggel 8 órától 2018. november 27-én (kedd) 16 óráig a NEPTUN Hallgatói weben keresztül az Ügyintézés/Záróvizsgák menüpont alatt lehetséges.

Abszolutóriumot szerzett hallgatók az alábbi nyomtatványt kitöltve és a tanulmányi előadójának eljuttatva jelentkezhetnek záróvizsgára:

Jelentkezési lap

Felhívjuk figyelmét, hogy a Nyíregyházi Egyetem Tanulmányi és vizsgaszabályzat 20. § 10. pontja értelmében "a záróvizsga a hallgatói jogviszony megszűnését követő két éven belül bármelyik záróvizsga időszakban teljesíthető a hatályos képzési és kimeneti követelményben meghatározottak szerint. A hallgatói jogviszony megszűnését követő két év eltelte után csak akkor teljesíthető, ha az Egyetemen folyik olyan képzés, melyben a hallgató jogviszonyának megszűnése előtt tanulmányokat folytatott. A hallgatói jogviszony megszűnését követő ötödik év eltelte után záróvizsga nem tehető."

Hallgatói Szolgáltató Központ